Episode 49

Vendégem: Ruttner Kata

00:00:00
/
00:53:28

27 September 2021

53 mins 28 secs

Season 5

Your Host

About this Episode

Ruttner Kata 21 évesen főiskola mellett szerkesztő-riporterként kezdett el dolgozni az ország egyik legnagyobb kereskedelmi csatornájánál, ezzel az akkori álma teljesült, de a több mint 10 évig tartó folyamatos hajtásban 30 éves korára teljesen kiégett, rossz lelkiállapotát pedig drámaivá tette, hogy a hozzá legközelebb álló ember, az édesanyja 2016-ban hirtelen megbetegedett és a diagnózist követő másfél hónap múlva meghalt.

Kata ekkor teljesen egyedül maradt, összeomlott, felmondott a munkahelyén, kilépett a semmibe, de a depressziót nem engedte magán teljesen eluralkodni... a gyászidőszak körülbelül 6. hónapjában egyre komolyabban elkezdett meditálni, a jelenbe fordulni, amivel aztán újra felépítette önmagát.

Egy évvel élete legnagyobb traumája után már beilleszkedett új munkahelyén, rátalált a szerelem és hamarosan egy kislánynak is az anyukája lett.

Bár Kata végzett életmód tanácsadó, tanult mindfulnesst, és jógafilozófiát, jelenleg is újságíróként dolgozik.
A kultúra és életmód területén tevékenykedik.

Amikor Katával ez a beszélgetés készült még arról beszélgettünk, hogy minden, amiben él; önfejlesztés, minden, amit megmutat magából segíthet másoknak is kiegyensúlyozottabban élni.

Mára új életet lehelt Mindful Package @mindful_package című weboldalába és azt tervezi online tudatos jelenlét csomagokkal próbál meg hozzájárulni mások egyensúlyteremtéséhez is.

Hallgassátok szeretettel!